Recept megosztása

Csirke curry kókusztejjel – Tánczos Lilla receptje

Allergének

Elkészítés

  • 1.A csirkemellet apró kockára vágjuk, kicsit lemossuk, majd félretesszük
  • 2.Felforrósítunk bő 4-5 evőkanál kókuszzsírt a wokban vagy a serpenyőben, ha már elég forró, beletesszük az apróra vágott hagymát, fokhagymát és a gyömbért
  • 3.Vigyázzunk, nehogy megégjen a fokhagyma, végig gyorsan, sűrűn kell kevergetni, dobálni. 1-2 perc pirítás után beletesszük az egész fahéjat, és a curryt
  • 4.Kicsit ezekkel is átforgatjuk, szintén 2-3 percig, amíg megérezzük a curry erőteljes illatát
  • 5.Ha nagyon besűrítenék az olajat a fűszerek, akkor locsoljuk meg minimális vízzel
  • 6.Mikor egy kissé megpirult a curry (itt is nagyon ügyesen dolgozzunk, mert a megégett curry borzasztó keserű lesz), hozzáadjuk a csirkemellet, és együtt gyorsan forgatva, erős lángon kb 7-9 percig pirítjuk
  • 7.Akkor jön hozzá a szójaszósz, mikor a csirke kifehéredik, tehát 2 -3 perc után
  • 8.Ezután hozzáöntjük a KOKO Super kókusztej italt és az eritritet, visszavesszük a lángot annyira, hogy épp csak gyöngyözzön. Kb. 20-30 perc alatt besűrűsödik a szósz, ilyenkor lehet hozzáadni a sót, borsot ízlés szerint. 1 percig még pirítsuk
  • 9.Pergős natúr jázminrizst ajánlok hozzá köretnek, de sült rizstésztával, vagy karfiolrizzsel is kitűnő

Összetevők

  • 40 dkg filézett csirkemell
  • 5 dl KOKO Super kókusztej ital
  • kókuszzsír
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • vöröshagyma
  • 2-3 cm-es gyömbér
  • 2-3 evőkanál curry
  • őrölt vagy egész fahéj
  • 1 eritrit